Szeretettel köszöntünk honlapunkon!
Délután meglátogattak a román testvérek a "Biruinta" gyülekezetbol. Igehirdetéssel Giura Ioan a Biruinta lelkipásztora és Palanoiu Costel testvér szolgált, a kórus pedig szép énekekkel örvendeztetett meg bennünket. -------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------
Az elmúlt héten a Békési egyházzenei táborban vehettünk részt 3-an a fiatalok közül, Vass Hajni, Kun Eunika és Szekrényes Ruben, Vass Gergely lelkipásztorral és feleségével együtt. Reggelente Vass testvér áhitatot tartott a tanárokkal. Nagyon áldásos hetünk volt, sokat énekeltünk, tanultunk énekelni, gitározni, dobolni.
Naponta áhitattal kezdtuk a napot, utána pedig voltak az órák, es szabadidő. Sokfajta játékban vehettünk részt, bibliai vetelkedőket tölthettünk ki naponta. Kb. 90 más fiatallal együtt nagyon jól éreztük magunkat és megtapasztalhattuk Isten áldását egész héten. Pénteken zenés istentiszteleten, szombaton pedig a zaróistentiszteleten vethettünk részt, amiken mindenki avval szolgált, amit a héten megtanult.Szombat delután haza is indultunk, vasárnap pedig az imaházban szolgáltunk néhany énekkel, amit ott tanultunk.
Vasárnap Nagy Géza es Irén testvéreinknek a 60.-ik házassági évfordulójukról is megemlékeztünk; Isten áldását kérjük az o életükre továbbra is. Délután lelkipásztor vendégünk is volt, Simon András családjával együtt. Az igehirdetést Simon András tv. végezte
--------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------
Képek a tetőszerkezet javitásról és a környezo tájról Tetőjavitás
--------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------
Megkezdődödtek a munkálatok az vajdahunyadi gyülekezetben ( tetőszerkezet javitás.) --------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------
Újabb prédikációk, versek július 25. vasárnapra és egy Spurgeon prédikáció 2010 július 18 vasárnap delelőttre (az előjegyzett igehez). (Multimédia-->Igemagyarázatok).
--------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------
Június 27.-én evangélizálás volt Kovásznán, ahova Lupényból elment 8 személy, Vajdahunyadról pedig 2 személy - szolgálni. Fényképek:Kovászna
--------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------
Néhány bemerítéskor készített fényképet lehet megnézni a Multimédia-Képek-Vajdahunyad, keresztség alatt.
Az ünnepi istentiszteletet is meg lehet hallgatni: Multimédia-Igehirdetések-2010 június 6 Bemerítési ünnepély (2 és fél óra) --------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------
Vasárnap bemerítési ünnepélyre készül a vajdahunyadi gyülekezet. Jakab Tibor és Szekrényes Rúben nyilvánosan is vallást fognak tenni hitükrol és a vajdahunyadi gyülekezet tagjaiként fogják szolgálni az Urat. --------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------
Meg lehet nézni a békésiek vajdahunyadi látogatásakor készült képeket itt: Multimédia-Képek --------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------
A békési vendégek programja:
Péntek - május 28
11.30 - 12.30 A bábosok szolgálata a Téglás Gábor óvódában Déván
13.00 - 14.00 Ebéd Déván
14.30 - 16.00 Evangélizálás a dévai imaházban
16.30 - 18.30 Vár látogatás Déván
19.00 Megérkezés a vajdahunyadi imaházba
20.00 Elszállásolás
Szombat - május 29
8.30 Indulás Lupényba
11.00 - 13.00 Evangélizálás a lupényi református templomban
13.30 - 14.30 Ebéd Lupényban
15.00 - 18.00 Kirándulás Lupény környékén
20.30 - Visszaérkezés Vajdahunyadra
Vasárnap - május 30
10.00 - 11.15 Gyülekezeti összejövetel a vajdahunyadi imaházban
11.30 - 13.00 Evangélizálás a muszaki egyetem aulájában Vajdahunyadon
13.30 - 15.00 Ebéd a vajdahunyadi diák kantinban
15.30 - 17.00 Kastély látogatás Vajdahunyadon
17.00 - 17.30 Indulás Békésre
--------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------
A Békési Baptista Gyülekezetből egy 55 személyes csoport fog ellátogatni körzetünkbe a hétvégén.Közremuködik a báb- és dramaturgiai csoport, a tinikórus és az énekeggyüttes. Holnap, május 28.-án, 14:30kor, a Petru Rares u. 8 sz. alatti magyar baptista imaházban fog sor kerülni a musoros alkalomra. Szombaton, 29.-én Lupényban fognak szolgálni, majd pedig vasárnap,30.-án, Vajdahunyadon, az egyetem Aulájában kerül sor a szolgálatra. Mindenkit szeretettel várunk! A belépés ingyenes.
--------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------
Az elmúlt hétvégén evangélizációs alkalmak voltak Lupényban. A szombat esti igehirdetést meg lehet hallgatni.
--------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------
Áldott virágvasárnapot kívánunk!
--------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------Vasárnap nőnapot ünnepeltünk. Tegnap Vass András szolgált a gyülekezetünkben. Holnap a református templomban fogunk szolgálni.
--------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------
Igemagyarázatokat lehet hallgatni. (Felolvassa Borzási Sándor) (Multimédia-->Igemagyarázatok).
--------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------
Új versek és új dévai, lupényi képek.
--------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------
Február 12-14 között néhányan Lupényban voltunk. Le lehet tölteni az ott elhangzott prédikációkat, valamint fényképeket is lehet nézni a lupényi gyülekezetről(Körzet->Lupény).
--------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------
Le lehet tölteni a legújabb prédikációkat.
--------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------
Új igehirdetések lettek feltöltve. Csoportkép készült a vajdahunyadi gyülekezet tagjairól és a jelenlevo vendégekről.
Itt
lehet megnézni.--------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------
Új igehirdetések lettek feltöltve. Verseket lehet letölteni (Multimédia-->Versek)
--------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------
Meg lehet hallgatni a tegnapi bibliaórát. Vass Gergely testvér holnap délelott Déván, délután pedig Vajdahunyadon szolgál. Szeretettel várunk mindenkit! Imádkozzunk a holnapi alkalmakért!
---------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------
